HÍREK
2020.06.20. In memoriam Rabi Lenke "Boldogok a halottak, akik az Úrban haltak meg, mostantól fogva. Bizony, ezt mondja a Lélek, mert megnyugszanak fáradozásaitoktól, mert cselekedeteik követik őket." (Jel.14,13)
Lenke egy városért, Komáromért dolgozott, annak kulturális, történelmi múltját és jelenét, sok-sok vetületét feldolgozta, fáradhatatlanul felkutatta, a feledéstől megmentette, s emberi sorsokon keresztül mutatta be. Szelíden, nyugodtan, megfontoltan dolgozott, igazát érvekkel, dokumentumokkal fogadtatta el. Szinte minden, városunkért önkéntesen dolgozó civilszervezetet segített. A Kecskés László Társaság alapítói közé tartozott, majd 18 éven keresztül, s társaságunk kuratóriumának tagja is volt. Sajátjaként tekintett Komáromra, mint a felvidéki kitelepítettek és deportáltak emlékvárosára. Minden, társaságunk által szervezett, fiataloknak szóló vetélkedő aktív szervezője, szinte a lelke volt. Szerkesztésében került kiadásra társaságunk történelem segédkönyve is, mely a magyar történelem egy fehér foltját hivatott eltüntetni. Számtalan terve volt még: segíteni városunk kiemelkedő helytörténészének, Kecskés Lászlónak gazdag könyv- és képzőművészeti hagyatékát, újabb könyvhöz gyűjtött anyagokat, szorgalma páratlan volt. Egy élet megszakadt, de Lenke fáradozása, cselekedeteinek gazdag tárháza követi őt az Úrhoz. Búcsúzunk Tőle, köszönjük, hogy ismerhettük, szerethettük. Kecskés László Társaság tagjai |
2020.03.18. A koronavírus miatti közleményünk! Tájékoztatjuk minden kedves látogatónkat, hogy a koronavírus járvány miatt elrendelt intézkedések következményeként idén elmarad az április 18-ra tervezett parlamenti emléknapi megemlékezés Komáromban. Sajnos az emléknapot ebben az évben nem tudjuk megtartani.
A komáromi középiskolásoknak meghirdetett |
2020.03.18. Az
Az észak- és dél-komáromi középiskolai diákoknak rendezett történelmi vetélkedő elődöntőjének eredménye alapján döntőbe jutottak listája:
Selye Gimnázium Simonics Réka felkészítő tanár: Vajányi Orsolya Kovács Szilárd felkészítő tanár: Deák Irén Tóth Ákos felkészítő tanár: Elek József Jókai Mór Gimnázium Benyus Antónia felkészítő tanár: Blaskó József Jámbor Tamás felkészítő tanár: Blaskó József Alapy Gáspár Szakgimnázium Jámbor Gyula Gábor felkészítő tanár: Németh Dániel Józsa Imre felkészítő tanár: Németh Dániel Széchenyi I. Szakgimnázium Petőcz Máté felkészítő tanár: Berkes Hajnalka Nyitrai Marcell felkészítő tanár: Berkes Hajnalka Marianum Egyházi Isk. Édes Árpád felkészítő tanár: Mózes Endre Gratulálunk minden jelentkezőnek, minden döntőbe jutott diáknak és kiemelt köszönetünk a felkészítő tanároknak! Nemes Andrásné Kecskés László Társaság |
2020.03.18. A Kecskés László Társaság Alapítvány 2019. évi beszámolója A beszámoló letölthető az alábbi linkről:
Beszámoló letöltése
|
2019.11.10. Emléktábla avatása Búcson Búcs 2019. október 19.
Kapcsolódó galériaKözel 20 éve alakult a Kecskés László Társaság. Alapításunk fő célja, a Felvidék XX. századi, elhallgatott magyar tragédiájának bemutatása. Az elmúlt években több felvidéki településen állítottunk emléktáblát Isten házában, hiszen a |
További oldalak:
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14
